Mit hisztizek, hiszen én választottam. (?) Csodálatos, szép és kedves, odaadó feleség és anya. Már amikor. De ha nem! Akkor aztán jaj nekem, és mindenkinek, aki az útjába kerül. (Engem mondjuk a többiek kevésbé érdekelnek - kivéve, ha a támadás alanya számomra kedves és/vagy szeretett személy, de ez nagyon ritkán fordul elő -, sőt titkon még örülök is, hogy más is szív.)
Akik nem ismerik szembeszállnak vele, mert még nem tudják, hogy teljesen reménytelen csatát kezdtek el, a "győzelem" leghalványabb esélye nélkül. Így, vagy úgy, vereségre van ítélve. Az évek során felismerve ezt, próbálom minimalizálni a súrlódásokat, hiszen azok szükségszerűen percek alatt kivétel nélkül csatározássá válnak. Végtelen sokszor bonyolódtunk vitába és egy nap összegezve a tapasztalataim, rájöttem, hogy a következő kimenetek képzelhetőek el a kiindulási alap után. Ja hogy mi az a kiindulási alap? Hát ez..
Tiszta feszült, érzem, hogy elég egy rossz mozdulat/szó/pofavágás/rossz helyen lévő tárgyak észrevétele az ő részéről/megbotlás az általam a földön hagyott gatyámban/és hasonló rémtettek részemről, és máris robban. Az előbb már említett lehetséges forgatókönyvek:
a) nagyon vigyázok magamra, nem kell a felesleges feszkó, mosolygok, de nem úgy, hogy azt higgye hülyének nézem, próbálok megértő lenni és figyelmes. (Persze valójában teljesen máshol jár az agyam). Ha ezt jól adom (ami nehéz, mert elég jól ismer), és szerencsém is van, akkor nincs balhé és mindenki boldog rajtam kívül, hiszen nekem az elhárítás is erőfeszítésembe került.
b) egy darabig a) pont szerint történnek a dolgok, de ha a panaszfolyam kb. 20 percnél tovább tart, akkor elveszítem a türelmem, és kész a baj. Jaj.
